A Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület elmúlt huszonöt évét így lehetne összefoglalni: sok szép program, hasznos tevékenység, közösségi jótékonykodás, szórakozás, sírás, kacagás. – Mindenkinek köszönettel tartozunk azért, hogy hozzájárultak a közösség fennmaradásához és abban bízunk, hogy mindig lesznek olyanok, akik támogatják azt a generációt, melynek tagjai végigdolgozták az életüket – mondta Tömböly Ildikó, az egyesület elnöke.
– Huszonöt éves működés, nem is tűnik kimondva olyan soknak, de ha belegondolunk abba, hogy mi minden fért bele a huszonöt évbe, akkor bizony akár a hangunk is elcsuklik – mondta Tömböly Ildikó. A negyedszázados jubileumát ünneplő Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület elmúlt évtizedeiből nehéz lenne kiemelni egy-egy személy nevét, hiszen mindenki azon a területen fejtette ki tevékenységét, ahol úgy érezte, számít rá a közösség.
Sok barátság, ismeretség alakult ki a tagok között, valamint az „Életet az éveknek” országos és megyei szövetségével, a környező falvak, városok nyugdíjasaival. A dalárda az ország határain túl is fellépett számtalan alkalommal, mellyel Beled nevét beírták az ismert, illetve jó baráti települések közé. A nyugdíjas olimpia megszervezése a belediekhez köthető, melyen a résztvevők kivétel nélkül jól érezték magukat.
– De ott vagyunk a faültetésen, ha virágosítani kell, ha ebédre van szükség a pünkösdi fesztiválon, vagy csupán azért, mert nélkülünk nem kerek a rendezvény – fogalmazott az egyesület elnöke.
Major Jenő szerint az öt évvel ezelőtti jubileumi rendezvény is mintha tegnap lett volna, hát még a huszonöt esztendővel korábbi események.
– Körbenézve, talán többségében itt vannak az akkor is jelenlévő klubtagok, közülük is kiemelve Gombás Laci bácsit, a klub alapító vezetőjét, aki a nagyközség vezetésével nem megfáradva közel húsz évig szervezte a klub életét – mondta a beledi polgármester, majd hozzátette: Tőle Tubáné Katalin vette át a stafétabotot, aki a tagság közül kikerülve vitte tovább a klub életét, szervezte, koordinálta az eseményeket, kapcsolatokat. Ezután éles váltás következett, mert külsős vezetőre bízták a csoport további működését és így vállalta el a nyugdíjasklub irányítását Tömböly Ildikó önkormányzati képviselő. Az új vezető látványos eredményeket ért el, akár a klubból egyesületté alakulásra, valamint az új csatlakozó tagokra, akár az események, rendezvények gyarapodására gondolunk.
Major Jenő kiemelte a dalkör működését, hiszen nincs olyan városi rendezvény, melyen ne lennének ott, de a távolabbi településeken és határainkon túl is öregbítik Beled hírnevét. A hímzőkör tagjai nemcsak a városnak, de az egész országnak dicsőséget hoztak több alkalommal. A nyugdíjas olimpia színt visz az aktív életet abbahagyó polgárok mindennapjaiba.
A polgármester gratulált a negyedszázados jubileumhoz és megköszönte az egyesület vezetőségének, valamint tagságának tevékenységét, mellyel hozzájárultak az önkormányzat célkitűzéséhez: Beleden jól érezze magát valamennyi korosztály.
Megyei díszoklevél a beledi nyugdíjasoknak
Dr. Hegyesiné Orsós Éva, az „Életet az éveknek” Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnökének jókívánságait dr. Kocsis Gyula tolmácsolta a beledi nyugdíjasoknak. Az alelnök arról beszélt, hogy milyen fontos az emberek életében a személyes találkozás, amit az elmúlt két évben nélkülözni kellett.
Dr. Kocsis Gyula a Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület 25 éves fennállásának alkalmából díszoklevelet adott át Tömböly Ildikónak az egyesület nyugdíjasok életét gazdagító, megszépítő, sokoldalú tevékenységéért.
Zsámbokiné Buday Anna az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség megyei elnöke megköszönte a beledi nyugdíjasklub alapítóinak, segítőinek munkáját. Megemlítette a sikeres pályázatokat is, többek közt azt a támogatásból vásárolt kisbuszt, melyet a kisebb létszámú rendezvényekre való utazáshoz szoktak használni. A megyei elnök felidézte a belediekkel közösen szervezett programokat, kiállításokat. Az „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjait arra biztatta, ötleteikkel továbbra is forduljanak nyugodtan Tömböly Ildikóhoz, aki agilis vezetőként mindent megtesz a nyugdíjas egyesület eredményes működéséért. Zsámbokiné Buday Anna jó egészséget kívánt és további eredményes folytatást az elkövetkezendő évekre.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.