Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
– Örülök neki, hogy évről évre nő a jelentkezők és a kiállított autók száma, ahogy annak is, hogy nagyon sok fiatal és kevésbé fiatal van itt, akik érdeklődnek a kocsik iránt, fotózzák őket, tehát népszerű programról van szó. Kívánom, hogy a csornai majális és az autós találkozó neve forrjon össze – mondta Csorna alpolgármestere. Kiss Zoltán arról beszélt, hogy a keleti és nyugati autók mellett idén a Révhelyi Team is felvonult gépjárműivel, ezenkívül autós szépség-, valamint hangnyomásmérő-verseny színesítette a rendezvényt .
A majálisi délután kísérőprogramjai mellett a Movement Dance School táncosai hip-hop és modern táncokat mutattak be a színpadon. Az autós szépségverseny eredményhirdetése előtt Karkis Szilvia és csapata zumbabemutatójával szórakoztatta a közönséget. A csornai Pántlika Néptáncegyüttes látványos műsorát követően fellépett a Timaffy László Alapfokú Néptánciskola csapata is. Sokan kíváncsiak voltak a sport futball-elemeket és zsonglőrmutatványokat is magába foglaló freestyle focira is. Este a csornai Elias koncertre, valamint a Hello Kids zenekar utcabáljára szórakozhattak az emberek. (Fotók: Szabados Tibor)
A város Ifjúsági, sport és kulturális bizottsága a tavaszi programok közül tavaly főleg a gyermeknapra fókuszált, idén viszont úgy döntöttek, hogy nagyobb majálist szeretnének.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.