Hirdetés

Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról

A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.

Henczel Szabolcs szerint XIV. Leó pápa apostoli buzdítása is arról szól, hogy az Evangélium szavait, az eszméket és a vitákat tettekre kellene váltani, mert szegényekkel akkor is találkozhatunk, ha nem keressük. A beledi plébános 2026. január 15-20-ig tartó szentföldi zarándoklatán társaival együtt megtapasztalta, hogy milyen sok az elesett ember. Huszonheten kerekedtek fel Jézus nyomába: belediek, mihályiak, soproniak, nagycenkiek. Első útjuk Haifába vezetett, a Karmel-hegyre, ahol megtekintették Szent Illés próféta áldozatbemutatásának színhelyét. A szentmisét a Genezáreti-tavon, egy hajón mutatták be, hogy minél jobban átéljék, Jézus miként csendesítette le a vihart.

– Odavittük az életünk „viharait”, amelyet összegyűjtöttünk és vártuk, hogy Jézus lecsendesítse. Jó volt hallani, amikor megállt a hajó, a tenger csendje vett körül bennünket. Még megnyugtatóbb volt, amikor a hullámok nekiütődtek a hajó oldalának, mert szinte minden lecsendesedett – mesélte a plébános. A második napon Jézus keresztelő és kenyérszaporítási helyét keresték fel, majd Kafarnaumba folytatták útjukat. A zarándokok az izraeli Boldogságmondások-hegyén döbbentek rá, hogy a jézusi megszólítás az igazi táptalaja a saját boldogságuknak. Az utazók megtekintették a názáreti Boldogságos Szűzanya és Szent József házát is, ahol átélhették a megtestesülés örömét és misztériumát.

A zarándokok olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek mindenkinek reményt öntenek a szívébe, és az utazás során rengeteg tapasztalatot szereztek. A Szentföld is egy olyan hely, ahol Jézus nyomában járhattak.


– És így mentünk el Betlehembe, ahol nagyon megrázó tapasztalatunk volt, hiszen Betlehem palesztin terület, és nemcsak az volt megrázó, hogy egy falon keresztül kellett menni, így rögtön másoknak sztereotípiaként eszébe jutott a rendszerváltás előtti Magyarország és Nyugat, ahol drótkerítés választotta el a két világot. Hát itt nem drótkerítés, hanem itt egy nagy betonfal van, ami tízméteres majdnem, és nagyon komoly ellenőrzésen mentünk keresztül, és egy úgymond gazdag világból átmentünk egy mélyszegény világba. A háborút nem éreztük közvetlenül a bőrünkön, de közvetetten éreztük, hogy a háborúnak a nyoma, lehetne mondani így, a gonosz lélek nyoma ráült erre a palesztin társadalomra.

Henczel Szabolcs amikor kinézett a szálloda ablakából, szinte elöntötte a szégyen, mert ő élvezhette a világítást, a meleget, meleg vizet, holott az ott élőknek ez nem adatott meg. – Itt éreztem meg a pápának a felszólítását, hogy akkor is találkozunk a szegénységgel, ha nem keressük. Felmerült a kérdés: Na most akkor ott hogy segítsünk? Próbáltunk úgy segíteni, hogy támogattuk az ottani keresztényeket azzal, hogy az ottani keresztényboltokba vásároltunk.

– Utána Jeruzsálemben végigjártuk, amit lehetett. Annyira szép volt! Fölmentünk az Olajfák hegyére, eljutottunk a Siratófalhoz, majd voltunk a Cion hegyén, ahol megnéztük Szűz Mária elszenderülésének helyét, voltunk Dávid sírjánál az utolsó vacsora termében. A Jad Vasem látogatása mély benyomást tett a zarándokokra, és így végigjárva ezeket a Jeruzsálem környéki helyeket, még eljutottunk utolsó nap Ein Karembe, ahol Keresztelő Szent Jánosnak a születése helye van és megnéztük Keresztelő Szent János szüleinek, Erzsébetnek és Zakariásnak a házát is – folytatta élménybeszámolóját a beledi plébános.

– Főleg akkor, amikor mi is végigjártuk Jézus keresztútját, és rádöbbenhettünk arra, hogy minden szegénység, minden probléma és emberi baj és gyötrelem, mindazok a keresztek, amelyeket nekünk is végig kell hordozni. Ugyanúgy segítenünk kell, mint Jézus keresztútjában ott volt Cirénei Simon, és megmássza mindenki a saját Golgotáját, még nem ott van a vég, hanem a vég ott van az üres sírnál, a feltámadásnál.

Henczel Szabolcs szerint az üres a sír nagy reményt adhat mindnyájunknak. – Én is azt kívánom, hogy amikor ezeket a gondolatokat hallják és olvassák, azt a reményt tudják felkelteni a szívükben, hogy az Isten ma is szól hozzánk: „A te nyomorúságodban, a te szegénységedben, szerettelek téged”.

Beküldés dátuma: 2026. 02. 25.

Kapcsolódó hírek

  • Betlehem a beledi plébánián

    A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.

További hírek