A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása. Feladatai közé tartozik a véleményezésre küldött ügyiratok ellenőrzése és javítása.
A kapuvári származású dr. Cserpes Gyöngyi az a-kkori Pátzay Pál Általános Iskola elvégzése után a Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban tanult tovább. Az érettségit követően a budapesti Államigazgatási Főiskolán folytatta tanulmányait. Az intézmények összevonása miatt igazgatásszervező diplomáját már a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karán szerezte meg. 2000 szeptemberében el is helyezkedett a Kapuvári Polgármesteri Hivatalban, majd ezzel egy időben megkezdte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának levelező tagozatán a jogászképzést. 2004-ben közigazgatási, 2008-ban pedig jogi szakvizsgát tett.
A Kapuvári Polgármesteri Hivatalban először szociális ügyintézői státuszt kapott, majd 2001 februárjában átkerült a titkársági irodára. A családanyának két kisfia született, ezért 2009-től igénybe vette a gyermekgondozási segélyt. 2015-ben tért vissza a munka világába: az adóigazgatási osztály osztályvezetője lett, négy évvel később pedig a Humán Iroda vezetését látta el. Aljegyzői kinevezéséig ezt a feladatkört töltötte be.
Mivel foglalkozik az aljegyző? Feladatai közé tartozik a képviselő-testületi ülések előterjesztéseinek elkészítése, de ha nem ő készíti azokat, véleményezi és javítja. Ellátja a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzat intézményeinek működésével kapcsolatos feladatokat is. Ilyen például az alapító okiratok, valamint a szervezeti és működési szabályzatok testületi jóváhagyásra történő előkészítése, illetve törzskönyvi nyilvántartásba vétele érdekében a Magyar Államkincstárhoz történő benyújtása. Emellett részt vesz a szerződések összeállításában, véleményezésében és javításában is.
– Részt veszek az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választások, valamint a közbeszerzési eljárások lebonyolításában. Az aljegyzői feladatok közé tartozik a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek, az önkormányzati intézmények vezetőinek, továbbá az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek személyzeti ügyeinek intézése – mondta dr. Cserpes Gyöngyi, aki a jegyzőt is helyettesíti annak akadályoztatása esetén.
Az elektronikus ügyintézés már korábban bevezetésre került, ezért egyre több mindent intézhetnek az állampolgárok anélkül, hogy személyesen felkeresnék a hivatalt. Mivel az önkormányzatok rengeteg minősített adatot kezelnek, adatvédelmi és információbiztonsági szempontból mégis korlátozottak a lehetőségek – tájékoztatott az aljegyző.
Dr. Cserpes Gyöngyi szabadidejében kiemelt szerep jut a zenének, hiszen több mint tíz éven át játszott a Kapuvár Város Fúvószenekarában. Mivel hétköznap tartják a zenekari próbákat, az egykori fuvolista ezeken már nem tud részt venni. Másik kedvelt elfoglaltsága a színházlátogatás és a kertészkedés; mint mondta, mindkét tevékenység maximális kikapcsolódást biztosít számára.
Beküldés dátuma: 2025. 11. 10.
Bemutatkozott a kapuvári humán iroda új vezetője
Dobosiné dr. Cserpes Gyöngyi első és eddigi egyetlen munkahelye a kapuvári polgármesteri hivatal, ahol a leghosszabb ideig a titkárságon dolgozott.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.