A sportlövészetet sem kímélte a pandémia tavaszi és ún. második hulláma. Szabó M. Károly a két időszak között, vagyis júniusban még versenyezhetett. A jelenlegi helyzetben, az óvintézkedések betartásával még működik a sportlövészet – tudtuk meg a kapuvári mesterlövésztől.
2020 elején még jól indultak a dolgok Szabó M. Károly számára, aki február végi vizsgával záruló fegyverismereti tanfolyamot szervezett Kapuváron. Egy hét múlva viszont leállt minden, mert a Magyar Sportlövők Szövetsége a kormány által kiadott rendelkezéseknek megfelelően betiltotta az összes versenyt.
– A meghirdetett versenyekből nyilván nem tudtuk mindet lefuttatni, mert az áprilisi elmaradt, de a júniusi és a szeptemberi már jól sikerült, ezenkívül a Puskás-lőversenyt is le tudtuk bonyolítani.
Szabó M. Károly a nyár közepén kezdődött versenyszezonban tizenhárom alkalommal mérette meg magát, ahonnét a következő eredményekkel tért haza: tíz arany, ugyanennyi ezüst, valamint egy bronz elismerés, és egy gyorspont ezüstérem. Utóbbiról elmondta, hogy lényegesen rövidebb idő alatt kell végrehajtani a feladatokat, mint a nemzeti bajnokságokon, hiszen ott 5 lövésre 5 perc az adott idő, itt pedig 5 lövésre 25 másodperc áll rendelkezésre.
Szabó M. Károly az első júniusi tréningen 190 köregységet ért el sportpisztollyal, de a többi versenyen is hasonlóan teljesített. Az országos bajnokságot 187 köregységgel nyerte meg. Tavaly lecsúszott a dobogóról, ezért idén még jobban szeretett volna bizonyítani, ami végül sikerült a kapuvári Bázis SE lövőjének. A megyei robbanófegyveres bajnokság korosztály nélküli kategóriájában szintén megszerezte az elsőséget.
Szabó M. Károly elmondta, hogy aki fiatalabb korában kezdte ezt a sportot, a 60 pluszosok között is hozza a jó eredményeket.
A közel nyolcvan taggal működő Bázis SE abban bízik, hogy előbb-utóbb lesz saját lőtere. A minősítő versenyeket a Kemenesmagasiban bérelt területen tartják meg. Aki fegyverrel rendelkezik, legalább évi két alkalommal részt kell vennie a minősítőversenyeken. Szabó M. Károly Babóton, Győrben és Sopronban szokott tréningezni.
Beküldés dátuma: 2020. 11. 30.Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.