A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt. Ide kapcsolhatók a különféle népi mozgalmak is, amelyek azért jönnek létre, hogy a szolidaritást ne csak hirdessék, hanem valóban megéljék az emberek.
– Hogy mindez megvalósuljon, Jézusnak helyet kell teremteni önmagunkban – fogalmazott a plébános. Arról a szolidaritásról és együttérzésről beszélt, amely szerinte megmutatja, hogy az emberi lélek Isten betleheme is lehetne.
Henczel Szabolcs örömmel mesélte, hogy egy kedves orvos ismerőse látogatta meg a feleségével advent idején. Az ausztriai Kirchschlag településről érkeztek, ahol a közösség úgy készül a karácsonyra, hogy nemcsak lélekben, hanem külsőleg is ráhangolódnak az ünnepre: szinte a semmiből építenek maguknak betlehemet. István és Ági a csoport tagjaként majdnem egy napot áldoznak a betlehem készítésére. Miközben azzal vannak elfoglalva, hogy minél szebb és élethűbb betlehemet varázsoljanak mindenki örömére, lelkükben is befogadják Isten fiát és a keresztény tanítást. Imádságban és szeretetben viszik a betlehemet a családokhoz, akik szívvel-lélekkel fogadják az ajándékot.
Ezt a kölcsönös ajándékozást jelképezi a beledi plébánián található betlehem. A plébános azt kívánja, hogy Beleden és a többi településen is olyan befogadóvá váljanak az emberek, akik nem utasítják el Jézus közeledését, hanem méltó helyet készítenek számára. Ilyen a szalmaillatú, külsőségeiben egyszerű betlehem, de Isten azt szeretné, hogy a szolidaritás és a szeretet által az egész életünk egy nyitott betlehemmé váljon.

Egész életünk egy nagy advent, hiszen folyamatosan várakozunk valakire vagy valamire
Ezen a hétvégén gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az ünnepek előtti várakozásról, az átélhető öröm perceiről Henczel Szabolcs beledi plébános beszél a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.
Élménybeszámoló a szentföldi zarándoklatról
A zarándokok visszatértek az élet kezdetéhez, az elcsendesedéshez. Izraelben tudatosították magukban, hogy mennyire fontos a kezdeteknél a megszólítottság – mondta Henczel Szabolcs, aki huszonhat társával látogatott el a Közel-keleti Szentföldre.
A floor curling összehozza az ép gyerekeket „mássággal” élő társaikkal
Az Arany János EGYMI-ben nagyon örülnek, hogy tavaly lehetőséget kaptak a curling játék kipróbálására, valamint a floor curling birtokba vételére az iskolában, ami fantasztikus lehetőség a gyerekeknek.
Kapuváron jól teljesítettek 1/a osztályosok, és ügyesen vették az akadályokat
Ideális létszámmal – 12 kislánnyal és 7 kisfiúval – indult a 2026/2027-es tanév a Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/a osztályában.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.