Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
A Beledi Egyesített Szociális Központ dolgozói már a rendezvény előtti napon nekiláttak a helyiség berendezésének és az előre elkészített dekorációk elhelyezésének. Rácz Árpádné, a szociális központ vezetője beharangozójában elmondta, hogy a szemnek kellemes, ízléses környezetet varázsoltak a látogatók nem kis örömére. Természetesen idén is megjelent az ünnepség elmaradhatatlan motívuma, a Márton-lúd.
A november 8-án (szombaton délután fél háromkor) induló családi programot Major Jenő nyitotta meg. A polgármester méltatta a rendezvényt. Megállapította, hogy az ünnepi díszlet bár minden alkalommal rendkívüli, mégis évről évre tesznek hozzá valami újdonságot az intézmény ilyen értelemben is kreatív dolgozói.
Köszöntve a fellépő gyermekeket is, beszélt arról, hogy az ősszel többször az intézményben járva, hetekkel korábban látta a lelkes készülődést. Mindezt megköszönve a gyermekeknek, értelemszerűen utalva és köszönve a felkészítő óvónők munkáját, valamint a szülők támogatását is. Köszöntőjében megemlítette, hogy a Márton-nap eredetéről, a kialakult szokásokról már nagyon sok alkalommal beszélt. Mind az egyházi oldalról (Szent Márton püspök és a ludak), mind a világi, a mindennapi élet során erre a napra időzített ünnepi események (terményáldás, lakomák, új bor kósotolása) oldaláról is bemutatta.
Kedves, szívmelengető műsorral készültek ez alkalomból a beledi óvodások. Őket követte az interaktív és készségfejlesztő előadásaival ismertté vált BoDoBo együttes, akik „Bodó és az elvarázsolt tök” című zenei produkcióval szórakoztatták a kicsiket. A Csillaggyűjtő Táncszínház beledi fellépésén is rendkívül látványos koreográfiával örvendeztette meg a közönséget. A Holle Anyó Gyermekszínház „A Kisvakond világkörüli útja” című bemutatójával főleg az óvodásokat és a kisiskolásokat varázsolta el. Késő délután Stipkovits Vivien énekesnő dalcsokorral szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat. A Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársai kísérőprogramként kézműves foglalkozásokkal készültek, a babasarokba pedig a legkisebbeket várták szüleikkel.

A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.