Hancz Attila szerint kicsit nehézkesen indult a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. új szolgáltatása, de az elején nem is vártak mást. Úgy gondolják, hogy a bevezető időszakot követően hétről hétre egyre többen fognak élni a lehetőséggel.
Új szolgáltatást indított Csornán a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Hancz Attila szerint a helyiek régóta igénylik a házhoz menő zöldhulladék-gyűjtést, melyre már az idei évben, márciustól októberig, kéthetente kerül sor. – Egyelőre 80 literes biológiailag lebomló zsákban gyűjtheti a lakosság a konyhai primer, és a kertben keletkezett hulladékokat, illetve az egy méter hosszúságú, 5 centiméternél nem vastagabb kötegelt gallyak is kihelyezhetőek a gyűjtés napján a közterületre. Szolgáltatóként ezt is kötelességünk elszállítani. Kollégáink február hónapban minden háztartáshoz eljuttatták a zsákokat – mondta a kft. ügyvezetője.
Amennyiben közterületi zsákot helyez ki az ügyfél, kollégáink újabb zsákot helyeznek el a postaládájába, hogy zökkenőmentesen igénybe tudják venni a szolgáltatást a következő gyűjtési alkalommal is. Ha valakinek kevés lesz az egy zsák, a város két mezőgazdasági boltjában vásárolhatja meg a többletet. Az ügyfelek a Csornai Hulladékudvarban nagyobb mennyiségű – alkalmanként 100 kilogramm, évente pedig 1 tonna zöldhulladékot is elhelyezhetnek. Hancz Attila arra biztatja a lakosságot, hogy akinek nem elegendő a kéthetente történő kisebb mennyiség elszállítása, vegye igénybe a hulladékudvart.
Mikor várható a zöldhulladék elszállítása? Hancz Attila tájékoztatása szerint kéthetente, keddi és szerdai napokon. A márciustól októberig tartó szolgáltatás pontos ütemezéséről a háztartásokba eljuttatott szórólapokon keresztül tájékoztatják a lakosságot. A vegetációs időszakon túl novemberben és decemberben egy-egy alkalommal megismétlik a gyűjtést.
Beküldés dátuma: 2025. 03. 25.
Csak a felmatricázott kukákból ürítik a szemetet
Negyvennyolc rábaközi illetve környékbeli településen nyújt széles körű hulladékgazdálkodási közszolgáltatást a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.