Szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a közönség Carl Teike Vadász indulóját Kapuvár Város Fúvószenekarának 60 éves jubileumi koncertjén. A muzsika Kőszegi-Németh József karnagy vezényletével hangzott el a Rábaközi Művelődési Központban. Az est folyamán tárogatón közreműködött Kiss Gy. László Liszt Ferenc-díjas klarinétművész és színpadra lépett Váradi Ferenc vendég karnagy.
Mielőtt megszólaltak az első dallamok a kapuvári fúvósok ünnepén, a néhai Mihálka Jenőről készült felvételt láthatta a közönség a Rábaközi Művelődési Központ kivetítőjéről. A következő műsorszámot Váradi Ferenc, a zenekar korábbi karnagya dirigálta. A karigazgató 1989 novemberétől 2000 júliusáig vezette a fúvósokat.
A város nevében Hámori György köszöntötte a jubiláló zenekart. A polgármester négy évig részese lehetett az együttes munkájának, ezért szebbnél szebb szubjektív élmények jutottak az eszébe a zenekar működésével kapcsolatban. Diáktársaival együtt a tananyag mellett akkoriban két fő irány közül választhatott: Bertók Kálmán modellező szakköre vagy Mihálka Jenő fúvószenekara kínált kikapcsolódást a fiataloknak. Mivel édesapja a kapuvári gimnáziumban tanított, elsős középiskolásként mindkét tanórán kívüli tevékenység mellett szívesen elkötelezte volna magát. Végül Mihálka Jenő határozott invitálására lépett be a zenekarba. Kapuvár polgármestere elmondta, hogy élete legszebb emlékei fűződnek a fúvósokhoz.
A városvezető a jubileumi koncert közönségét arra kérte, hogy egy perces néma felállással tisztelegjenek a zenekar azóta elhunyt tagjai előtt, a Mihálka család képviseletében megjelent leszármazottaknak pedig megköszönte a megtisztelő jelenlétet.
– Nagyon köszönöm annak a lelkes csapatnak, akik nem engedték, hogy a zenekar története befejeződjön. Nagymértékben ennek köszönhető, hogy a zenekari tagok ilyen szép számban ülhetnek itt a színpadon és újra elmondhatjuk: van kapuvári fúvószenekar, amely 60 éves múltra tekint vissza – tette hozzá Hámori György. Szerinte Kőszegi-Németh József karnagynak is nagy szerepe van abban, hogy ilyen szépen megújult a zenekar, melynek tagjai szívvel-lélekkel és áldozatos munkájukkal járulnak hozzá a sikerekhez.
Hámori György beszédének végén a Kapuvár Város Fúvószenekara - Mihálka Jenő Fúvós Egyesületnek az elődök munkája és a jelenlegi tagok tevékenysége elismeréseként átadta a Pro Urbe Kapuvár kitüntetést, melyet ráadásul másodszor (a szerk.: először 1987-ben) ítéltek oda egyedüli kapuvári civil szervezetnek.
Dr. Dukai Miklós szintén tagja volt a zenekarnak. Rövid köszöntőjében elmondta, hogy az 1980-as évek végén csatlakozott a kapuvári zeneiskola fúvósaihoz. Ekkor adatott meg számára először, hogy külföldre utazhatott, de jól emlékszik a balatonakali táborokra is. – Hajrá zenekar, hajrá kapuváriak! – köszöntéssel kívánt minden jót és rengeteg élményt a mai fiataloknak.
Az est folyamán közreműködtek a zenekar aktív és régebbi tagjai, valamint a barsis citerások Szabó-Bellán Tímea vezetésével, továbbá a beledi mazsorettek Török Jeanette irányítása mellett. A rendezvény fővédnöke: Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő; valamint Hámori György, Kapuvár polgármestere, tiszteletbeli egyesületi elnök.
Mihálka Jenő családja is részt vett a jubileumi koncerten, melyet megtisztelték jelenlétükkel dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár, Hámori György polgármester, Tóth Imre alpolgármester, prof. dr. Gadányi Károly, prof. dr. Faragó Sándor, illetve a kapuvári intézmények vezetői. A nézők sorában ült Lukácsi Attila, az egyesület támogató körének vezetője, Himod polgármestere; ezenkívül Gombás László vállalkozó és a testvérzenekarok képviselői.
A Rábaközi Televízió rögzítette a teljes koncertet, amit két részletben tűzött műsorára.

16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.