A Csorna melletti településekről, a rábaközi falvakból érkeznek az idei cserkésztábor résztvevői, akik közül többen első alkalommal nyaralnak a csapattal. A gyermekek játszva tanulnak, de ott van mögötte a vallásos célú nevelés, és egyéb ismeretterjesztés, ami Szár Gyula szerint a felszínes szórakozást kedvelőknek kevésbé vonzó.
A 63. Sz. Bessenyei György Cserkészcsapatnál évek óta hagyomány, hogy olyan nyári tábort szerveznek a gyerekeknek, ahova a kerékpárt is magukkal vihetik. A cél, hogy minél többet mozogjanak a szünidőben. Július 13-tól 21-ig közel negyven fő nyaralt Szombathely közelében, a váti félnomád biciklis táborban. – Sátrakban laktunk és a kerékpárokkal fedeztük fel a környéket. Arra található Sárvár és Bük. Utóbbi hely a fürdőzéshez biztosít kedvező lehetőségeket, de volt éjszakai kalandtúra, kincskeresés, útba ejtettük Pápát, Szombathelyen pedig városnézést terveztünk, megismerkedtünk a település épített és kulturális örökségeivel. A sok sport és szórakozás mellett mindig nagy hangsúlyt helyezünk egészséges étkezésre – mesélte Szár Gyula. A hagyományos cserkész programok egyszerű, természetközeli körülmények között valósulnak meg. Szár Gyula szerint könnyen betartják a résztvevők a tábor napirendjét, hiszen egyre nagyobbak a cserkészek, és két őrsvezető képzőbe készülő középiskolás is segíti a vezetők munkáját. A cserkésztiszt úgy látja, hogy egyre nehezebb megfelelni az ifjúsági táborokkal szemben támasztott követelményeknek, mert rengeteg előírás, engedélyeztetés, adminisztráció vár a szervezőkre.
A cserkészmozgalomhoz önkéntes alapon jelentkeznek a fiatalok, a szülők részéről pedig bizonyos szintű erkölcsi érettséget, tudatosságot igényel, hogy hozzájuk „tereljék” a gyermekeket. A hét-kilenc napos ottalvós táborok lakóinak nem okoz gondot, ha alkalomadtán gyalogolni kell. – Táborainkban nemcsak szórakozást kínálunk a tagoknak, hanem a vallásos nevelés mellett elmélyíthetik történelmi, földrajzi, természettudományos ismereteiket – mondta Szár Gyula, akinek munkatársai több évtizedes táboroztatási gyakorlattal rendelkeznek. A 63. Sz. Bessenyei György Cserkészcsapat 1991-es újjáalakulása óta évente megszervezi a nyári táborokat. Hitoktatók, pedagógusok, elkötelezett cserkészek díjazás nélkül, társadalmi munkában vállalják a szünidei nyaraltatást, de van szakácsuk és rutinos sofőrjük is, akire mindig számíthatnak.
A cserkészek nemcsak nyáron, hanem az év többi szakában is szerveznek programokat. Az egynapos biciklitúrák, kulturális rendezvények mellett idén is ellátogatnak Erdélybe, augusztusban pedig Horvátország felé veszik az irányt. Egy-egy jól sikerült kirándulásra, túrára akár életük végéig emlékezni fognak a cserkészek. A programokat úgy szervezik, hogy a lehető legolcsóbb legyen, és minél több dolgot tapasztaljanak a gyermekek. Támogatóik segítségével olyan szintre csökkentik a hozzájárulási költségeket, mintha ki sem mozdulnának a saját településükről, közben meg rengeteg élményt szereznek. A 63. Sz. Bessenyei György Cserkészcsapat legrégebbi támogatója a Csornai Premontrei Apátság. Fő szponzoraik között ott van a mindenkori kormányzat, az önkormányzatok, de élnek a pályázatok adta lehetőségekkel is. Az egyéb adományok, a vállalkozói támogatások, a természetbeni juttatások szintén nagy segítségükre vannak – tette hozzá a Táborkereszt Katolikus Cserkészek Közösségének elnöke. – Fontos számunkra, hogy a gyerekek megtanulják a munka becsületét, ezért – felnőtt felügyelet mellett – korosztályuknak megfelelő feladatokat látnak el nyaranta, például fűnyírást, virággondozást. A kiadósabb, fárasztóbb tevékenységek után közös étkezést, jó hangulatú pizzapartikat tartunk számukra.
Kisvároshoz mérten ideális a csornai cserkészek létszáma
Nyaranta lényegesen többször találkoznak egymással a cserkészek és ilyenkor nem csak délutánonként-esténként jönnek össze, hanem akár egyhetes programokat is szerveznek maguknak.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.