Mikor tanulja meg végre az emberiség, hogy semmiféle nemes cél vagy indíték nem szentesítheti antihumánus eszközök alkalmazását? Emberellenes cselekedetek és bűntettek sokasága jellemzi a lenini-sztálini kommunista ideológiát – hangsúlyozta Lukácsi Gábor, a Kommunista diktatúrák emléknapján rendezett kapuvári ünnepségen.
Aki jó ügyet szolgál, az igazság mellett áll. Letiporhatják, de nem győzedelmeskedhetnek felette. Vádolhatják hamis tanokkal, de nem hazudtolhatják meg. Najdek Lászlóné Márai Sándor gondolatait osztotta meg a hallgatósággal, majd az önkormányzati képviselő átadta a szót Lukácsi Gábor történelemtanárnak.
1917-ben az akkori Oroszországban államcsíny következtében kerültek hatalomra a kommunisták és szinte azonnal megkezdődött az államosítás. A pártállami diktatúra lehetetlené tette a gazdaság és a társadalom önmozgáson alapuló fejlődését. Az 1922-ig tartó orosz polgárháború körülbelül 13 millió emberéletet követelt – mondta az ünnepség szónoka, majd így folytatta: A vörös terrornak Magyarországon körülbelül 600 halálos áldozata volt. 1919. június 8-án Kapuváron 6 ember akasztottak fel brutális körülmények között:Mesterházy Zsigmondot, Pintér Pált, Rest Józsefet, Schemmel Károlyt, Steiger Pált és Szalay Gyulát, de a kommunista diktatúrák áldozatai az elfogott, börtönbe vetett, elhurcolt, megkínzott áldozatok is. 1919. március 21-én szintén államcsíny útján került a hatalom a kommunisták kezébe magyar földön is, amit tragikus 133 nap következett.
Magyarországon 1945-ben megalakult a politikai rendészeti osztály, melynek később államvédelmi osztály (ÁVO), 1948-ben pedig államvédelmi hatóság lett a neve. Megkezdődtek a válogatott kínzások és a kikényszerített vallomások időszaka. 1949 és 1953 között 650 ezer ember ellen folytattak eljárást, s közülük több mint 390 ezret el is ítéltek, ezenkívül több mint 800 ezer embert sújtottak rendőrségi büntetéssel. Az 1956-os forradalom leverése után közel 400 embert végeztek ki, 20 ezer embert bebörtönöztek, 13 ezret internáltak.
Lukácsi Gábor szerint a lenini-sztálini kommunista ideológiának az álságos hivatkozáson kívül semmi köze Marx és Engels a hagyományos zsidó-keresztény értékrendben gyökerező elgondolásaihoz. Az egyeduralom vágya áltudományos rendetlenséggel, a hagyományos hittel és erkölcssel szakítva szabad folyást enged a civilizálatlan vágyaknak és ösztönöknek. A kommunizmus ideje alatt félelemben és szeretetlenségben éltünk, manapság viszont nyugalomban és békében lehetünk. A kapuvári történelemtanár arra figyelmeztetett, hogy meg kell óvnunk ezt a törékeny kegyelmi állapotot, mert nagyon sérülékeny.
Beküldés dátuma: 2026. 03. 03.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.