Az utókorral meg kell ismertetni hazánk történelmét, mert jó, ha tisztában vannak a fiatalok a múlt eseményeivel. – Vigyázzunk az elődeink által megszerzett értékekre és tanuljunk az esetleges hibákból, hogy ne forduljanak elő még egyszer a történelemből ismert, emberáldozatokkal is járó vészterhes időszakok – mondta Horváth László, Kapuvár polgármestere.
Kapuváron minden esztendőben megemlékeznek hazánk nagyjairól és a jeles történelmi évfordulókról.– Több kisebb-nagyobb rendezvényt tartunk 2026-ban is. Szívesen megtartjuk az ünnepeinket, és megpróbálunk színvonalas megemlékezéseket szervezni minden alkalomra. Január 12-én a Don-kanyarnál elesett magyar katonák emléke előtt tisztelegtünk. Február már a farsang időszaka, amikor Mackó-találkozó címmel vidám kiállításra vártuk a művelődési házba a kicsiket és a nagyokat. Idén 12. alkalommal tartottuk meg a Kapuvári Böllérmáj- és Gasztronómiai Fesztivált – mondta Horváth László, aki szinte egész nap kint volt a fűtött rendezvénysátornál, ahol megállás nélkül követte az eseményeket. Az idei évben a helyi civil szervezetek és a város nyugdíjas közösségei léptek fel a színpadon. Délután bemutatkozott a nagyérdeműnek a Győr-Moson-Sopron vármegyei értéktár, amely színes ízelítőt adott a térség gazdag hagyományaiból. Este két koncerttel zárult az országhatáron túl is nagy népszerűségnek örvendő, és számos média érdeklődését felkeltő kapuvári fesztivál. Évről évre egyre többen érkeznek a rendezvényre, ezért nagy kihívást jelent a parkolóhelyek kijelölése, ami idén sem sikerült maradéktalanul, de türelmesek az emberek, és mindenki próbál megállni ott, ahol tud.
Március 15-e alkalmával sor került az 1848–49-es forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére. Március 13-án a Rábaközi Művelődési Központban adta elő műsorát a Kapuvár Térségi Általános Iskola, majd elhelyeztük koszorúinkat a Várkertben lévő emlékműnél.
Horváth László a 2026-os eseményekkel kapcsolatban megemlítette a majálist, amelyet szintén szeretnének megünnepelni, majd a következő nagyobb esemény július végén a Szent Anna-napi búcsú lesz. A program egyik leglátványosabb eleme, amikor felvonulnak a kapuvári népviseletbe öltözött helyiek, de koncerteket is szerveznek. Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az egyre több embert megmozgató KapuvárRun futóverseny. – Úgy tervezem, hogy idén én is elindulok egy rövidebb távon. Nem vagyok nagy futó, épp ezért nincs sok tapasztalatom erről a mozgásformáról, de szeretném magam kipróbálni – tette hozzá a polgármester.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.