A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára. A választható szakokról Nagyné Szabó Nikoletta igazgató tájékoztatta a Rábaközi Médiacentrum nézőit.
2025 februárjában teszik le a vizsgát a Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola kereskedelmi értékesítő és festő-mázoló-tapétázó képzésére járó felnőtt tanulók. Szintén a festő-mázoló-tapétázó szakra várják a jelentkezőket 2025 első negyedévében, emellett új lehetőség a burkoló szakma elsajátítása. Kíváncsian várják, hogy milyen lesz a fogadtatása – mondta Nagyné Szabó Nikoletta, majd hozzátette, hogy próbálják elindítani az asztalos és a fodrász képzést is a felnőtteknek. Az építőipari ágazatok esetében egy éves képzési idővel kell számolni, de az asztalosok és a fodrászok ennél tovább, másfél évig tanulják a szakmát. A fodrász szakma bemeneti feltétele az érettségi vizsga, míg a másik három esetében elegendő az általános iskolai bizonyítvány.
Nem az első alkalom, hogy a Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít felnőttek számára. A jelentkezési határidő 2025. február 20-a. Az iskola honlapján és facebook felületén is megtalálható az online kitölthető jelentkezési lap. A tervezett indulás március első hetére várható – tájékoztatott az intézmény igazgatója.
A végzettek utánkövetése inkább a tizenéves gyerekek esetében valósul meg, mert a felnőttekről kevesebb információ áll a rendelkezésre. Tudomásuk van arról, hogy többen már eleve a választott szakmában tevékenykedtek, csak „papírt” szerettek volna szerezni. Természetesen az is előfordul, amikor a szakképesítés megszerzése után találnak állást, a harmadik kategóriába tartozók pedig azért kezdtek el tanulni, hogy kielégítsék kíváncsiságukat és új hobbit találjanak maguknak.

Ingyenes keresztféléves képzések a Berg Gusztáv Szakképző Iskolában
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskolája többféle szakmai képzést indít felnőttek számára.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.