Védjük meg Magyarországot! címmel lakossági fórumsorozatot indítottak a kormányzópártok hazánk különböző településein. Csornán Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár fejtette ki véleményét az egyre fokozódó migránsáradatról, valamint annak hazánkat érintő következményeiről.
Közeledik október 2-a, vagyis a kötelező betelepítési kvóta ellen indított népszavazás időpontja, amikor a lakosság véleményt mondhat az illegális bevándorlók Magyarországon történő elhelyezéséről.
Novák Katalin jelen korunk legnagyobb kihívásának nevezte az Európát és hazánkat egyaránt fenyegető migránshullámot, ezért a Kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a lakosság tájékozott legyen a témában. Az államtitkár a csornai fórum előtti sajtótájékoztatóján megjegyezte: nem a brüsszeli bürokraták által használt elvont fogalom, amiről beszélünk, hanem az ajtónkon kopogtató kőkemény valóság, amely számos veszélyt hordoz magában.
A népszavazáson nemmel szavazók olyan felhatalmazást adnak a Kormány kezébe, mellyel hazánk még határozottabban léphet fel a kényszer betelepítés ellen.
– Mutassuk meg, hogy a magyar emberek szeretnének beleszólni saját jövőjük alakításába – fogalmazott az államtitkár, aki arra emlékeztetett, hogy Magyarország évek óta következetesen képviseli a brüsszeli vezetők, politikai döntéshozók előtt azon álláspontját, mely szerint időben kell kezdeményezni a közös európai gondolkodást az illegális bevándorlás megfékezésére. – Addig kell változtatni az eddigi irányon, amíg nem késő – tette hozzá. Hazánk konkrét javaslatait álhumanitárius szempontokra hivatkozva söpörték le számtalanszor az asztalról. Indítványunk szerint a külső határok védelme és megerősítése lenne a megoldás, a szülőföldjükről tömegesen menekülőknek pedig ott kellene segíteni, ahol bajba kerültek, vagyis saját hazájukban. Természetes igény, hogy Magyarország eddigi gazdasági, társadalompolitikai eredményeinek haszonélvezői a magyar emberek legyenek.
Soha nem látott mértéket öltött az európai közvélemény és a politikai vezetők álláspontja közti különbség. Mindezt jól példázza a németországi tartományi választások alakulása, illetve Angel Merkel német kancellár menekültpolitikájának elutasítása. Ezzel szemben látható, hogy a széles közvélemény Orbán Viktor elképzeléseit támogatja. A magyar állampolgárok az október 2-i kvótaellenes referendumon nem szavazatukkal fejezhetik ki támogatásukat a Kormány célja mellett.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.