A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről

A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel. A másfél évszázados aranyfonalas kendők mellett a hímzőszakkör tagjainak alkotásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállítás október 15-éig látogatható.

A Csornai Múzeum néprajzi állandó kiállításán számos különleges, kézzel hímzett menyecskekendőt láthatnak az érdeklődők: fehérhímzéses, metéléses és aranyfonalas kendőket.
A magyar népviseletek közül egyedül a csornai népviseletben jelent meg az aranyhímzés, amely a csornai menyecskék, vagyis a fiatalasszonyok legünnepélyesebb alkalmakkor viselt templomi nagyünneplő öltözetének fejkendőin fordult elő.
Néhai V. Szalontay Judit néprajzkutató, a múzeum alapító igazgatója másfajta menyecskekendők mellett jelentős számú, változatos motívumú aranyhímzéses fejkendővel is gyarapította a múzeum viseletgyűjteményét. Az ő kutatásainak köszönhetően ismerjük ezeket a kendőket, amelyekről Csornai menyecskekendők címmel népművészeti katalógust is készített.

– Múzeumunk aranyfonalas kendői a 19. századból, a népművészet virágkorából maradtak ránk. Készítőiket a népnyelvben „varrónék”-nak nevezték. Ők az átlagnál ügyesebb, kivételes szépérzékkel bíró varróasszonyok voltak. Hímzőtudásukat és művészi képességeiket tükrözik azok a fejkendők, amelyeket részben maguknak, részben ajándékba vagy megrendelésre készítettek – mondta Balázs Tibor.
A gyűjteménykezelő így folytatta: – Az aranyfonalas kendőt finom szövésű fehér lenbatiszt alapra aranyszállal hímezték. A minták körvonalait apró láncöltésekkel alakították ki. A hímzés központjában egy nagyobb, gyakran virágcsokor formájú sarokminta áll, amelyet a kendő szélein végigvonuló, ismétlődő motívumokból – többnyire virágokból és levelekből – álló, esetenként indás peremminta keretez. A kendők kivágott részeit, valamint az aranyszállal körbevarrt virág- és levélmotívumok közepét fehér hímzőfonallal készített pókos bekötéssel vagy szálhúzásos technikával díszítették.

Balázs Tibor szerint manapság a pókolást leginkább a höveji hímzésekről ismerik a legtöbben, mert ott a fehérhímzések pókos bekötésekkel való díszítése napjainkig fennmaradt, és hihetetlenül magas szintre fejlődött.
Az aranyfonalas kendőkön nem a pókolások, hanem maga az aranyhímzés a hangsúlyos. Az apácavarrottasnak nevezett aranyhímzéses kendőkön nem pókolásos bekötésekkel, hanem szálhúzásos-szálszorításos rácsmintákkal díszítették a kivágásokat.
– A jómódú helyi gazdacsaládok asszonyai színpompás, drága selyemviselettel hordták ezeket a kendőket. Egy teljes selyemöltözet egy tehén árába került, míg egy aranyfonalas kendő egy borjú árába. A legnagyobb katolikus egyházi ünnepeken – húsvétkor, úrnapkor, a csornai búcsú napján, Nagyboldogasszony ünnepén és Kisboldogasszonykor – viselték a szentmisén – mesélte a Csornai Múzeum munkatársa.

Az I. világháború időszakára már eltűnni látszottak, a tulipános ládák és sublótok mélyén mégis generációkon át megőrződtek. Hosszú időn át nem hímeztek aranyfonalas kendőket.
A csornai születésű Székely Erzsébet népi iparművész volt, aki a fennmaradt régi kendők és hímzésmotívumok tanulmányozása révén elsajátította, mintegy újra felfedezte az aranyhímzést, majd tudását tanítványainak is továbbadta. Ő maga is e hímzésfajta felülmúlhatatlan művelője. Tanítványa, Horváthné Kovács Katalin, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével ma is működik egy hímzőszakkör Csornán, az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület keretében, amelynek tagjai tovább éltetik az aranyhímzés hagyományát. Alkotásaik az új időszaki kiállításon is megtekinthetőek. A kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik.