A rendőr százados szerint a közlekedők nagy része betartja a szabályokat, de mindig előfordulnak ettől eltérő magatartásformák. Varga András a fiataloknak tartott bűnmegelőző programokról és a kommunikációs csatornák kínálta lehetőségekről és veszélyekről is beszélt a Rábaközi Televíziónak.
A kapuvári Rendőrkapitányság ebben az idei esztendőben is folytatja bűnmegelőzési programsorozatát. Varga András legutóbb a kapuvári Pátzay Pál Általános Iskola 7. osztályában tartott előadást a vagyon elleni bűncselekményekről, a közlekedési szabályokról és az internet-, valamint a kábítószer-használat veszélyeiről. Az osztályfőnökökkel mindig előre leegyeztetett időpontban és helyszínen kerül sor a rendezvényre – tette hozzá a bűnmegelőzési főelőadó. Az Országos Rendőr-főkapitányság D.A.D.A. Programjának célja a bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismeretek átadása a fiataloknak, hogy a bűncselekmények áldozatává, illetve elkövetőjévé se váljanak. A másik nagy előnye az iskolai előadásoknak, hogy lehetővé teszi a személyes kapcsolatépítést a tanárokkal és a diákokkal, ezen keresztül pedig a szülőkkel. Varga András szerint az évek során kialakult kölcsönös bizalomnak köszönhetően a diákok probléma esetén fel merik tenni a kérdéseiket és alkalomadtán segítséget kérnek a rendőri szervektől.
A jó idő beálltával megszaporodnak a kiskerti, ház körüli, szabadban végzett munkák, ami újabb lehetőséget kínál a besurranó tolvajok számára. Az óvatlanabb tulajdonosok néha nyitva hagyják a bejárati ajtót, mondván, csak rövid időre mennek ki a házból, ami viszont kapóra jöhet a bűnelkövetőknek. Ennek tipikus példája a Repülős Gizi néven elhíresült asszony, aki erőszak alkalmazása nélkül simán besétált a gazdátlanul hagyott ingatlanokba. Az ajtókat, kapukat érdemes zárva tartani, a kulcsot pedig tegyék kevésbé szembetűnő helyre, vagy inkább mindenki vigye magával – tanácsolta a szakember.
A számos előnye mellett rengeteg árnyoldala is van az internetezésnek. Varga András ezzel kapcsolatban megemlítette a jelenleg előforduló egyik leggyakoribb bűncselekmény típust. Sajnos viszonylag gyakori a nem létező termékek árusítása az erre alkalmas közösségi felületeken. Jellemző, hogy a csalók előre utalással kínálják az árucikkeket, majd a pénzügyi tranzakciót követően elérhetetlenné válnak, a vásárló pedig futhat a pénze után. A termékek köre is rendkívül széles, mert lehet akár egy telefon, playstation vagy Xbox-játék, kerékpár, babakocsi, tűzifa stb. A rászedett emberek csak későn jönnek rá, hogy csalás áldozatai lettek. A rendőr százados azt javasolja, hogy az előrefizetés helyett esetleg utánvéttel egyenlítsék ki a termék árát, de ez is tartogathat meglepetéseket, ha a megrendelt áru helyett egészen mást kapnak. Aki szeretne teljesen biztosra menni, csak olyan oldalról rendeljen árut, amely minden szempontból bejáratot és hiteles.
A közlekedéssel kapcsolatban különösen az iskolák környékén állandó visszatérő téma a gyalogosok és a kerékpárosok biztonsága, illetve a gyalogátkelők megközelítése gyalogosan, kerékpárral és autóval – hangsúlyozta a rendőr százados.
– Alapvető dolog, hogy a kerékpárosnak a kerékpárúton kell közlekednie, ahol nincs kiépítve, ott pedig az út menetirány szerint jobb szélén, lehetőségekhez mérten lehúzódva, hogy az autósok meg tudják előzni. Ha valaki át akar menni a gyalogátkelőhelyen, ott neki elsőbbsége van, de meg kell győződni az átkelés biztonságáról. Ha kerékpárral közelíti meg a gyalogátkelőhelyet, le kell szállnia a bicikliről és a kerékpárt tolva, csak gyalogosan mehet át rajta. Ha autósként közelítjük meg a gyalogátkelőhelyet, fel kell készülni arra, hogy elsőbbségadási kötelezettségünk van, ami fokozott óvatosságot és figyelmet jelent.
Mindenki közös érdeke, hogy az iskolák környékén még fokozottabban figyeljenek a közlekedésre. A gyalogátkelőhelyeknél lassítsanak és engedjék át a gyalogosokat.
A rendőr százados nagyobb türelemre inti a közlekedőket, és az sem baj, ha lelassulnak valamennyire a balesetek elkerülése érdekében.
Varga András kellemes feladatának tett eleget a győri Széchenyi István Egyetemen tartott Rendőrség Napja idei ünnepi állománygyűlésén, amikor komoly szakmai elismerést vehetett át. Az országos rendőrfőkapitány a szakterületén huzamosabb időn keresztül nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként rendőr főhadnagyból soron kívül századossá léptette elő.
– Most érett be annak a hosszú évek óta tartó bűnmegelőzési munkának a gyümölcse, melynek eredményeként megkaptam az elismerést – fogalmazott Varga András, aki szerint – a gyerekektől kezdve a tanárokon át a szülőkig – sokan benne vannak azokban a pozitív visszajelzésekben, melyek eljutottak a feletteseihez. – Köszönöm szépen mindenkinek, aki ilyen módon segítette az előléptetésemet, valamint a parancsnokaimnak, aki k felterjesztettek.

Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.